Fésüs Norbert

működés- és folyamatfejlesztési vezető
képzett integrál pszichológiai tanácsadó

Velem tanulhatod meg a működés- és folyamatfejlesztés szakmáját

Másfél évtizede dolgozom azon, hogy a cégek működését jobbá tegyem: a termelésben, a logisztikában, a szolgáltatásban és az irodai területen egyaránt. Folyamatok fejlesztésével, a vállalatok működési hatékonyságával, valamint a vezetők és a munkatársaik segítésével foglalkozom trénerként és tanácsadóként.

A szemléletem három forrásból táplálkozik: a gyakorlati vállalati folyamatfejlesztési tudásomból, az oktatásban és a tréningek tartásában szerzett tapasztalataimból, valamint abból, amit az emberi oldal pszichológiájáról a coach- és integrál pszichológiai képzettségem révén elsajátítottam.

A képzéseim mögött valódi szakmai tapasztalat áll

„Végre megtaláltam.” Ez volt az első gondolatom, amikor 2010 körül először találkoztam a folyamatfejlesztéssel. Megjavítani egy cég működését úgy, hogy közben az ott dolgozók napjai is könnyebbek lesznek. Ez fogott meg, és ez visz azóta is: a működés- és folyamatfejlesztéssel könnyebben élhető világot létrehozni.

Folyamatfejlesztő szakértőként és operational excellence tanácsadóként az eltelt tizenöt évben több mint 50 vállalat működését láttam belülről: néhány fős cégektől a KKV-kon át a multikig, termelésben, logisztikában, szolgáltatásban és irodai területen. A képzéseimen minden példa innen jön: abból, ami tényleg megtörtént, azzal együtt, ami közben nem akart mégsem működni.

Ma is dolgozom fejlesztéseken, nemcsak tanítom őket. Az évek alatt egyértelművé vált számomra, hogy a működés- és folyamatfejlesztés iparágtól, mérettől és területtől független tudás, amire minden cégnek szüksége van. Olyan szakemberből viszont, aki csak ezzel foglalkozik, kevés van. Az OPEX-et azért hoztam létre, hogy ez a tudás minden vállalkozás számára elérhető legyen.

14 éve az emberek oktatásában vagyok igazán otthon

2012 óta foglalkozom oktatással. Azóta több mint ezer szakember, vezető és hallgató képzésében vettem már részt. Az elmúlt másfél évtizedben a több ezer órányi tréning és oktatás jelentős részét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU) és kihelyezett vállalati helyszíneken tartottam meg. A Lean szolgáltatásfejlesztés I–II. című könyvek társszerzője vagyok, mindkettő egyetemi képzések kötelező tananyaga lett.

Az OPEX tananyaga ezek alatt az évek alatt épült fel odáig, ahol most tart: az alapvető folyamatfejlesztési tudástól az adatelemzésen, a projektmenedzsmenten és a változáskezelésen át a prezentációtechnikáig, a szoftverekig és az AI-ig. Ugyanez a teljes ív adja a képzésem gerincét is.

A tréningjeim között ugyanannyi szólt a vezetői kompetenciákról, a hatékony kommunikációról és a csapatok együttműködéséről, mint magukról a folyamatokról — ez a kettő nálam mindig együtt járt. Hogy milyen élmény egy tréningem, azt a Vélemények oldalon olvashatod el, a résztvevők saját szavaival.

A változás emberi oldala a napi munkám

A folyamatfejlesztés általában nem az alkalmazott módszertanok miatt bukik el. Tapasztalataim szerint a sikeres változás legnagyobb részben azon múlik, hogy a vezetők és a munkatársak megértsék, miért van szükség a változtatásra, és belső igényük tudjon kialakulni a működés hatékonyabbá tételére. Ezért tanítom ugyanakkora súllyal a folyamatfejlesztés emberi oldalát, mint az eszközöket.

Az International Coaching Federation által nemzetközileg akkreditált (ACC) business coach vagyok. Több mint tíz éve, több száz órányi egyéni és teamcoaching keretében kísértem már vezetőket, szakembereket és csapatokat abban, hogy kibogozzák az elakadásaikat, és végig tudják vinni a fejlesztéseiket

Emellett képzett integrál pszichológiai tanácsadóként dolgozom: ez a terület az emberi működés mélyebb rétegeivel foglalkozik. A folyamatfejlesztői képzéseim és szakértői munkám mögött ez a tudás is ott van minden alkalmon: abban, ahogyan a csapatokkal dolgozom, és abban, amit a változás emberi oldaláról átadok.

Válaszd meg, melyik irányba menjünk tovább.

Három belépési pont ugyanahhoz a szakmához. A tudás mindhárom úton ugyanaz — a tempót és a mélységet te választod meg.

Indulás: október 16.

Magadnak szeretnéd megtanulni

A Működés- és Folyamatfejlesztő Menedzser képzésen 3,5 hónap alatt, élő online alkalmakon adom át neked a teljes szakmát — előképzettség nélkül is követhetően. Piacképes szakértelmet ad, akár új pozícióhoz, akár új álláshoz.

Egyedi ütemezés szerint

A csapatodnak keresel képzést​

Ha a csapatod tanulja meg, a tudás benn marad a cégben: ott lesz, ahol a folyamatok. A tartalmat, a tempót és a helyszínt a ti működésetekhez szabom. A tapasztalataim szerint ez a tudás 1-6 hónap alatt megtérülhet.

Havonta néhány levél

Egyelőre csak nézelődsz

Tizenöt iparágból egy-egy megoldott helyzet, mellette rendszeres írások a szakmáról: a hírlevélből megismered a folyamatfejlesztés világát. Az induló képzésekről és az előadásokról is itt hallasz először.

13. témakör: Prezentációk készítése

Ezt a részt felvételről, a saját tempódban nézed végig. Egy fejlesztés attól válik valóra, hogy a döntéshozók igent mondanak rá, és ez sokszor azon múlik, hogyan viszed eléjük. Ez a rész a prezentációk készítésének, valamint magának az előadásmódnak az elméleti és gyakorlati oldalát is végigveszi.

  • A szemléletmóddal kezdünk: mit akarunk elérni egy prezentációval, és mitől lesz egy anyag követhető annak, aki először hallja.
  • Végigmegyünk a technikai alapokon: felépítés, tagolás, tipográfia, színek, képek és ábrák kezelése. Ezektől a fogásoktól lesz szép a prezentációd.
  • Hat konkrét példát építünk fel a nulláról, lépésről lépésre: így látni fogod a gyakorlatban is, hogy hogyan születik meg egy szép előadás.
  • Foglalkozunk az előadástechnikával is: hogyan add elő az anyagot úgy, hogy a hallgatóság végig veled maradjon.
  • A letölthető sablonok és segédanyagok megmaradnak számodra, így a következő prezentációdat már ezekből indíthatod.

Ezután az anyagaid ugyanolyan igényesek lesznek, mint a szakmai tartalom, amit hordoznak. A profi és átgondolt prezentáció összeállítása rutinfeladattá válik.

12. témakör: Folyamatok ábrázolása

Ezt a részt felvételről, a saját tempódban nézed végig. Ez a harmadik nap gyakorlati párja: ott megtanuljuk, mit jelentenek az egyes ábrázolási technikák, itt pedig a gyakorlatban is végigcsináljuk az ábrákat. Megnézzük, hogy hogyan készülnek el ténylegesen, kattintásról kattintásra, egy folyamatábrázolási szoftverben.

  • Egy ingyenes folyamatábrázoló szoftver megismerésével kezdünk, megtanulód hogyan állítsd be, hogy gyorsan tudj dolgozni.
  • Megrajzolunk közösen egyszerűbb ábrakat (pl. használka-diagramot).
  • Több példán keresztül megtanulunk a gyakorlatban is elkészíteni Swimlane, EPC és BPMN ábrákat, valamint rajzolunk értékáram-térképet (VSM) is.
  • Végül megnézzük, hogyan lehet kollaborációs szoftverekben közösen dolgozni egy ábrán úgy, ha a csapat nincs egy helyen.

Ezután nem kell megvárnod, hogy valaki lerajzolja neked: egy workshop alatt élesben elkészíted az ábrát, és a nap végén már megosztható anyagod van róla.

11. témakör: Magabiztos Excel a fejlesztésben

Ezt a részt felvételről, a saját tempódban nézed végig. Az alapoktól indulunk, és odáig jutunk, ahol az Excel már nem táblázatkezelő, hanem elemző eszköz lesz számodra, hiszen a legjobb folyamatelemzés is elakad, ha nem tudod kiszámolni és bemutatni, amit láttál.

  • Az alapokkal kezdünk: adattípusok, formázás, adatok rendezése, alapvető számítások és diagramok készítése (előzetes tudás nélkül is követhetően).
  • Megtanulod stabilan használni a folyamatfejlesztésben használt legfontosabb függvényeket: hivatkozások, HA, FKERES, INDEX, SZUMHA, dátum- és szövegfüggvények, valamint a leggyakoribb hibák felismerése.
  • Megtanulod, hogyan végezz statisztikai elemzéseket, valamint készíts kimutatásokat és dashboardokat Excelben.
  • Végül folyamatfejlesztési példákon keresztül megismered, hogyan lehetséges szimulációs vizsgálatokat készíteni Excelben még mielőtt a valóságban is kipróbálnád a fejlesztési ötleteidet.

Ezután nem kell megvárnod, hogy valaki lekérdezzen neked egy adatot: magad elemzed a folyamataidat, és olyan formában viszed a döntéshozók elé, amit azonnal megértenek.

10. témakör: AI használata a folyamatfejlesztésben

A tizedik napon azt vesszük végig, hogyan hoz valódi előnyöket a mesterséges intelligencia a folyamatfejlesztésben. Két szinten dolgozunk vele: az egyik a saját munkád gyorsítása, a másik az, amikor az AI beépül a fejlesztett folyamatba. Konkrét módszereket nézünk meg, és úgy építjük fel a napot, hogy a tudásod akkor is használható maradjon, amikor ezek az eszközök már mások lesznek.

  • Tisztázzuk, hogyan működnek nagy vonalakban az AI modellek, mennyire megbízhatóak, és mit jelent ez a napi használatban. 
  • Megnézzük példákon keresztül, hogy hogyan hasznosíthatjuk a gyakorlatban is az AI képességeit a saját folyamatfejlesztői tevékenységünkben.
  • Rálátást kapsz arra, hogy egy vállalat működésében, folyamataiban, hol van lehetőség bevezetni az AI-t, és mikor érdemes egy-egy folyamatot vagy folyamatlépést automatizálni.

Ezután nem lesz kérdés, hogy „használjunk-e AI-t”. Magad tudod majd eldönteni, hogy melyik feladatnál éri meg folyamatfejlesztői szempontból alkalmazni.

9. témakör: Kommunikáció és pszichológia

A kilencedik nap a emberi oldalról szól. A legjobban megtervezett fejlesztés is elakad, ha nem sikerül megnyerni azokat, akiken múlik. Ehhez kapsz pszcihológiai és kommunikációs eszközöket.

  • Megismered, hogy hogyan tudod sikerre vinni a folyamatfejlesztést akkor is, ha a munkatársakat és az szervezeteket különböző értékek mozgatják.
  • Megtanulod ugyanazt a helyzetet különböző nézőpontokból nézni: mit gondol róla az egyén, hogyan viselkedik a csapat, és mit írnak elő a szabályok. A felbukkanó helyzetek mögé látsz majd.
  • Megvizsgáljuk, hogyan hat a fejlesztés a munkatársak emberi oldalára, és hogyan kezeljük azt, ha ellenállásba ütközünk a változás során.
  • Gyakorlati eszközöket kapsz a gördülékeny kommunikációhoz: tapasztalatot szerzel az erőszakmentes és a tiszta kommunikáció eszköztárából.
  • A napot coaching- és facilitálási eszközökkel zárjuk: egyéni és csoportvezetési módszereket kapsz a hatékony együttműködés elősegítéséhez.

Ez a nap adja azt a különbséget, ami a jól megtervezett és a ténylegesen bevezetett fejlesztés között van, az emberi oldal többé nem lesz kockázati tényező.

8. témakör: Projektmenedzsment

Működés- és folyamatfejlesztőként a munka-életünk nagy részét általában valamilyen fejlesztési projektben való részvétellel, vagy annak vezetésével töltjük. A nyolcadik napon azokkal az eszközökkel foglalkozunk, amiben az előző hét nap tudása ténylegesen működésbe lép.

  • A projektszemlélettel kezdünk: mi számít projektnek, mi a projektmenedzser szerepe, kik az érintettek, és milyen fázisokon megy végig egy projekt.
  • Végigvesszük a tervezés feladatait: időbeli tervezés, munkacsomagok kialakítása és kockázatkezelés.
  • Megnézzük, milyen feladatokkal szembesülünk a végrehajtás fázisában, és milyen eszközökkel tartható kézben egy futó projekt.
  • Foglalkozunk a megtérüléssel is: hogyan mutatod ki számokban, hogy egy fejlesztés mennyit hoz, és mennyi idő alatt fizeti vissza magát.
  • A napot az agilis módszertannal és a Six Sigma megismerésével zárjuk, így a gyorsan változó környezetben is képes leszel strukturáltan fejleszteni.

A megismert projektmenedzsment eszközökkel ezután már nem marad félbe egy fejlesztés, képes leszel végig vinni a teljes folyamatot, és a vezetőség előtt is meg tudod indokolni, miért éri meg elindítani egy-egy projektet.

7. témakör: Szolgáltatások fejlesztése

A hetedik napon a szolgáltatói folyamatok működését nézzük meg. Ez a nap annak is szól, aki termelésben vagy raktárban dolgozik, hiszen mindenki szolgáltat mindenkinek. Az IT, a HR, a karbantartás vagy a beszerzés mind kiszolgál valakit a cégen belül.

  • Tisztázzuk, mit jelent az, hogy szolgáltatás, és miben más folyamatfejlesztőként dolgozni vele, mint egy gyártósorral.
  • Végigmegyünk a Service Design fázisain és a Design Thinking keretrendszerén, amellyel bármilyen szolgáltatást megtervezhetsz.
  • Megismerjük az ügyfélmegértés eszközeit, és azt, hogy hogyan fordítjuk le az ügyféligényeket a folyamatok tervezésére.
  • Megnézzük, hogy milyen gyakorlati úton jut el egy ötlet a bevezetésre kész szolgáltatásig.
  • A napot az ügyfélelégedettség és ügyfélhűség megértésével, mérési eszközeivel és annak felhasználási módjaival zárjuk.

Ezután az ügyfél szemével is végig tudsz nézni egy folyamatot és ebben a szemléletben tudod majd megtervezni. Ott is képes leszel fejleszteni, ahol a számok szerint minden rendben van: az ügyfél élménye ugyanis nem mindig azonos a mutatószámokkal.

6. témakör: Logisztikai folyamatok

A hatodik napon a logisztika és az ellátási lánc folyamataival foglalkozunk. Egy átfogó, gyakorlati térképet kapsz arról, hol tud egy folyamatfejlesztő érdemben beavatkozni ezen a területen, akkor is, ha nem ez a szakterületed.

  • Lefektetjük a logisztika és az ellátási lánc menedzsment alapfogalmait, hogy legyen közös nyelv ehhez a területhez.
  • Áttekintjük, milyen feladatok jelentkeznek a beszerzési és elosztási oldalon. Ez adja a katalógust arról, hol érdemes fejlesztést keresni.
  • Megismerkedünk a három klasszikus beszerzési/gyártási stratégiával és a szortimentanalízis eszközeivel, amelyek a termékek és a feladatok kategorizálásában segítenek a hatékony szervezés érdekében.
  • Végigvesszük az anyagmozgatás és a raktározás rendszereit folyamatfejlesztési szempontból: milyen megoldások léteznek, és melyiket mikor érdemes használni.
  • A nap kiemelt része a készletezés, a készletezési költségek, és a biztonsági készlet számítása, amelyek jelentős tőkét leköthetnek a működésben.

Ezután egy raktárba belépve tudni fogod, mit nézz meg először, és a logisztikus kollégákkal érdemi beszélgetést tudsz majd folytatni arról, hol érdemes fejlesztéseket indítani.

5. témakör: Termelési folyamatok

Az ötödik napon a termelés logikáját vesszük végig. Nem csak gyáraknak szól: a folyamatfejlesztés legtöbb eszköze a termelésből származik. Aki érti a termelés jellegzetességeit, a normák, a kapacitások nyelvét, az egy raktárban vagy egy ügyintézési folyamatban is másképp látja a munkaszervezést.

  • A szervezéselmélet alapjaival kezdünk: mi az időnorma, hogyan mérjük, és mekkora időlapokkal és kapacitással gazdálkodunk valójában.
  • Megnézzük, mi is a termelés, mit csinál egy termelési rendszer, milyen formái vannak, és mi a jelentősége a sorozatnagyságnak.
  • Végigvesszük a gyártási tételnagyságok hatását a munkaszervezésre, az anyagáramlásra és a hatékonysági mutatókra, valamint a standard munka lean megközelítését.
  • Belekóstolunk a TPM-be, a teljes körű hatékony karbantartásba, és megismerjük az egyik legfontosabb hatékonysági mutatót: az OEE-t.
  • A napot a termeléstervezés alapjaival zárjuk, ahol az is kiderül, miért kíván ez a feladat legalább egy külön embert.

Ezután meglátod, hol veszít teljesítményt egy folyamat, és meg tudod különböztetni a valódi kapacitáshiányt a rossz szervezéstől. És ugyanezt a logikát felismered egy raktárban, egy ügyintézési szolgáltatásban vagy egy irodai folyamatban is.

4. témakör: Adatok elemzése és mutatószámok

A negyedik napon a elmerülünk a számok világában. Az adatalapú érvelés az, amivel a fejlesztési javaslatod nemcsak jó ötlet lesz, hanem elfogadható döntés. Ezen a napon szerzed meg azt a nyelvet, amin a vezetőség is beszél.

  • Megismerkedünk az adatalapú szemléletmóddal és a KPI-ok fogalmával.
  • Részletesen végigmegyünk azon, hogyan lehet szilárd mutatószámokat létrehozni, amelyek tényleg azt mérik, amit mérni akarunk.
  • Megnézzük, hogyan lehet a mutatószámokat napi szinten működtetni, hogy ne váljanak papírmunkává.
  • Átvesszük azokat a statisztikai eszközöket, amelyeket a folyamatfejlesztésben valóban használunk. (A többit kihagyjuk…)
  • Foglalkozunk a következtető statisztikával és a mintavételes munkanapfelvétellel: mennyire bízhatunk meg a méréseinkben, és mennyit kell egyáltalán mérnünk.
  • Megismerjük a multikritériumos döntéstámogatást, amikor több lehetőség közül kell objektív szempontrendszer szerint választani.


Ezután számokkal tudod alátámasztani, hogy hol áll meg a folyamat és mennyit ér a javítása. Ez az, ami egy javaslatból jóváhagyott fejlesztést csinál.

3. témakör: Folyamatalapú gondolkodás

A harmadik napon megtanuljuk láthatóvá tenni a folyamatokat. Amíg egy folyamat csak a fejekben él, addig nem lehet róla beszélni, és javítani sem. Ezért ez a nap adja azt a nyelvet, amin a fejlesztések zajlanak.

  • Tisztázzuk, mit jelent a folyamatszemlélet, mi is az a folyamat, és milyen elemekből épül fel.
  • Megismerkedünk az uszodadiagrammal, a folyamatfejlesztő leggyakrabban használt ábrázolási technikájával (ezt szinte minden ilyen workshopon elővesszük).
  • Elsajátítjuk az EPC/ARIS technikát, az egyik legszigorúbb standard folyamatmodellezési eljárást.
  • Végigmegyünk a BPMN modellezésen, ami a leggazdagabb eszközkészletű ábrázolási nyelv, és minden üzleti folyamat leírható vele.
  • Megismerjük a SIPOC modellt és a standard folyamatleírásokat (SOP), hogy ne csak lerajzolni, hanem írásban is át tudj adni egy folyamatot, és azt bárki megértse.
  • A napot az értékáram-térképezéssel (VSM) zárjuk, a lean klasszikus ábrázolási technikájával.

Ezután a nap után bármelyik folyamatot meg tudod fogni, le tudod rajzolni és írni úgy, hogy a kollégáid, a vezetőség és a külsős partnerek is ugyanazt értsék rajta. A folyamatalapú gondolkodás minden fejlesztési projekt alapja.

2. témakör: Lean eszközök bevezetése

A második napon a lean eszköztárral dolgozunk. Ezek azok az eszközök, amelyek minden folyamatfejlesztő alapkészletét adják, és amelyeket már a következő héten be tudsz vezetni a munkahelyeden.

  • A vizuális irányítás eszköztárával kezdünk, ami a leggyorsabban látható eredményt hozza a folyamatok fejlesztésében.
  • Átnézzük az 5S módszertant elejétől a végéig, hogy bárhol és bármikor szabatosan be tudd vezetni a hatékony munkakörnyezetet.
  • Megismered a kanban rendszer fogalmát, a húzó elvű folyamatirányítást és a kanban tábla alapú feladatszervezést.
  • Megnézzük, milyen szerepet játszanak a standard munkafolyamatok és maguk a standardok a folyamatainkban.
  • A napot a gyors átállások (SMED) fejlesztésével zárjuk, ami a rugalmasság egyik alapja.

Ezzel a nappal olyan eszközök kerülnek a kezedbe, amelyekkel önállóan is elindíthatsz egy fejlesztést és nem kell hozzá se külsős szakértő, se hosszú előkészítés.

1. témakör: Lean szemlélet és a kaizen

Az első napon a lean szemlélettel foglalkozunk, ami minden további folyamatfejlesztési munkánk alapja. Erre épül rá az összes következő nap.

  • Letesszük a lean gondolkodásmód alapjait, ami a folyamatfejlesztési szemléletünk egyik legfontosabb sarokköve.
  • Megnézzük, milyen veszteségek vannak a folyamatainkban, és hogyan lehet felfedezni őket.
  • Megismerjük a folyamatos fejlesztés (kaizen) koncepcióját és gyakorlati eszközeit, amely a fenntartható működésfejlesztés alapja.
  • Elsajátítjuk a problémafeltárás keretrendszereit és a 7 minőségeszköz gyakorlatát.
  • A napot a lean filozófiával és a Toyota Production System megismerésével zárjuk.

Ezzel a nappal meglesz az a szemüveg, amivel bármelyik folyamatban észreveszed, hol vész el az idő és a pénz, valamint lesz módszered arra, hogy a probléma gyökeréig juss.